A Revolut bejelentette, hogy euróalapú stablecoin kibocsátásával száll be a globális stablecoin-versenybe, amelyben egyre több bank és pénzforgalmi szolgáltató vesz részt - számolt be a Bloomberg.
Portfolio
2026. augusztus 26. 09:23
A brit fintech vállalat szerdán mutatta be EURR névre keresztelt stablecoint, amelynek árfolyama az euróhoz rögzített. A token egyelőre három országban – Dániában, Lengyelországban és Portugáliában – érhető el a jogosult ügyfelek számára.
A Revolut az EURR-t saját stablecoin-stratégiájának első lépéseként jellemzi, és
a tervek szerint a későbbiekben más devizákhoz kötött tokenek is megjelennek majd a kínálatban.
A vállalat idén az Európai Gazdasági Térség további piacaira is ki kívánja terjeszteni a szolgáltatást.
A stablecoin a Revolut alkalmazásába is beépül, így az ügyfelek közvetlenül válthatnak euró és kriptovaluta között a blokkláncon. A lépés illeszkedik ahhoz a szélesebb iparági trendhez, amelyben a hagyományos pénzügyi szereplők egyre aktívabban fordulnak a stablecoinok felé, mivel azok a határon átnyúló fizetésekben és üzleti tranzakciókban is egyre komolyabb szerepet kapnak.
Címlapkép forrása: Shutterstock
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Megtámadták a Revolutot, de nem enged a zsarolóknak a fintech | 0 | 6.05 | 17-09-2026 |
| 2 | A Revolut új AI-funkciót indít el Magyarországon | 0 | 10 | 01-09-2026 |
| 3 | Svájci banklicencet szerezne a Revolut | 0 | 9.7 | 16-09-2026 |
| 4 | Csőstül jönnek az újdonságok a fizetéseknél: érkezhetnek a revolutos ATM-ek Magyarországra, történelmi szinten a digitális fizetés | 0 | 10.98 | 21-09-2026 |
| 5 | Már százezrek várnak a Revolut legújabb dobására: rábólintott a hatóság az engedélyre Kolumbiában | 0 | 6.69 | 15-09-2026 |
| 6 | Egzotikus banki ügyletekbe keveredett a brit jegybank, meglehet a böjtje | 0 | 7.35 | 02-09-2026 |
| 7 | Revolut объявил о запуске привязанного к евро стейблкоина EURR | 0 | 15 | 26-08-2026 |
| 8 | Blokkláncra költözik a tőzsde: technológiai ugrásra készül Japán | 0 | 7.97 | 26-08-2026 |
| 9 | Rendkívüli figyelmeztetést adtak ki: veszélybe sodorhatja a globális pénzügyi rendszert a mesterséges intelligencia | 0 | 5.94 | 31-08-2026 |
| 10 | Kritikus a helyzet Magyarországon: megszólalt a gazdák új moratóriumáról a Bankszövetség | 0 | 6.4 | 28-08-2026 |