Az Országgyűlés munkarendjét is módosítják.
Több vita és döntés is lesz az Országgyűlés őszik ülésszakának harmadik hetében. Az egyik legfontosabb esemény a hétfői napon az lesz, hogy Lázár János megüresedett helyére új képviselőt választanak. Kedden több képviselő is elveszítheti a mentelmi jogát.
Folytatódik az Országgyűlés őszi ülésszaka. Ezen a héten is szokás szerint hétfőn és kedden ülnek össze a képviselők a parlamentben. A napirend szerint több fontos kérdésről is döntést hoznak majd. A hétfői napon a Fidesz-frakció új képviselőjét is beiktatják, aki Lázár János helyére érkezik. Míg kedden az egészségügyben működő szakmai kamarákról és a javítóintézetek gyermekvédelmi rendszerbe történő visszaintegrálásáról döntenek. Az Országgyűlés elé kerül majd több fideszes képviselő mentelmi joga is.
Több képviselő is elveszítheti a mentelmi jogát Fotó: Hatlaczki BalázsÚj képviselőt választ az OrszággyűlésA hétfői ülés nap szokás szerint Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik majd, az erre érkező frakcióválaszok és a miniszterelnök viszontválasza után pedig a frakciók napirend előtti felszólalása következik.
A napirend előtti felszólalások után egyből döntések és határozathozatalok következnek. Az Országgyűlés elsőként Lázár János megüresedett helyére választ új képviselőt.
A Fidesz a mandátumra Szekeres Pált a párt korábbi Európai Parlamenti képviselőjét jelölte.
Az új képviselő sikeres megválasztása esetén Szekeres Pál esküt tehet az Országgyűlés előtt.
Ezek után a képviselők döntenek majd az Országgyűlés 2026. évi őszi ülésszak munkarendjéről szóló módosításáról. Ezzel a parlament háromhetes munkarendre tér át, de a változás az interpellációkat és az azonnali kérdéseket is érinti. Ezek időtartama az eddigi 60 percről egyaránt 90 percre emelkedik.
Ezeket után interpellációk majd az azonnali kérdések és válaszok órája következik.
A hétfői utolsó napirendi pont a bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitái. Itt a képviselők tárgyalnak majd
Ezek után a hétfői napirendnek vége, azonban a képviselőknek lesz lehetőségük napirend után is felszólalniuk.
A keddi nap is napirend előtti felszólalásokkal kezdődik majd, amelyet várhatóan Magyar Péter ki is fog használni, így a keddi nap is az ő beszédével kezdődhet. A kormányfőt a frakciók napirend előtti felszólalásai követhetik.
A napirend előtti felszólalások után döntések és határozathozatalok következnek. Az Országgyűlés dönthet
Tehát kedden azokról a javaslatokról döntenek majd a képviselők, amelyekről hétfőn tárgyaltak.
Ezek után következik három fideszes képviselő mentelmi jogáról való döntés.
Az Országgyűlés ekkor Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogáról dönt majd. Ezzel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló döntéshez a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Miután eldőlt a három képviselő mentelmi joga, utána megválaszthatják a Médiatanács elnökét és tagjait. Sikeres szavazás esetén a megválasztott elnök és a tagok esküt tesznek.
A határozathozatalokat követően általános viták következnek a lezárásig. Itt egyetlen javaslatot tárgyalnak majd a képviselők: az egyes törvényeknek a gyermekek jogainak és biztonságának megerősítését célzó módosítást.
A vita végeztével a napirendi pontok is elfogynak majd, azonban ez alkalommal is lesz lehetőségük a képviselőknek napirend után felszólalni.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Alkotmánybíró-választás és vagyonvisszaszerzés: mozgalmas hét elé néz a parlament | 0 | 10 | 27-07-2026 |
| 2 | Мадьяр: парламент Венгрии в течение 30 дней изберет нового президента | 0 | 5 | 18-07-2026 |
| 3 | Президенту указали на дверь // Парламент Венгрии принял поправку к конституции о смещении главы государства | 0 | 8 | 14-07-2026 |
| 4 | Hungary passes constitutional amendment to remove Orbán-era president | 0 | 5 | 13-07-2026 |
| 5 | Парламент Венгрии принял поправку об отставке президента | 0 | 5 | 13-07-2026 |
| 6 | Верховная рада 4 ноября может сменить нескольких министров | 0 | 0 | 31-10-2021 |
| 7 | Nepszava: парламент Венгрии избрал экс-председателя Верховного суда новым президентом | 0 | 21.11 | 11-08-2026 |
| 8 | Депутаты парламента Таиланда выбрали спикера Палаты представителей | 0 | 0 | 04-07-2023 |
| 9 | Госдума обсудит голосование в течение трех дней и вне помещений для голосования | 0 | 0 | 15-07-2020 |
| 10 | Vége a kellemes melegnek? Mutatjuk, mikor érkezik a lehűlés | 0 | 7.51 | 21-09-2026 |