A következő adásban már csak 10 versenyző tér vissza.
Véget ért az első show, és két versenyzőtől máris búcsúznunk kellett. Mutatjuk ki azok, akik már nem térnek vissza a Sztárban Sztár második adásában.
Vasárnap este berobbant a Sztárban Sztár 2026-os évada, ahol, ahogy az lenni szokott, szinte csak kapkodtuk a fejünket a döbbenetes produkciók között. Persze a zsűri most sem volt vajszívű, eleinte igencsak fukarkodtak a pontokkal. És bár volt, aki adás győztesként már nyugodtan várhatta a szavazás további eredményét, de akadt olyan is, akit a zsűrinek kellett megmentenie. Két versenyző pedig alighogy elkezdődött a verseny, már el is búcsúzott. Mutatjuk kik ők!
A zsűri és a nézők egyöntetű véleménye alapján, Dr. Mátyás produkciója volt a legjobb a Sztárban Sztár első adásában (Fotó: Szabolcs László)Dr. Mátyás hatalmasat alakított Shakiraként, így a zsűri nem csak állva tapsolt, de természetesen maximum ponttal jutalmazta. A szavazók pedig szintén egyetértettek az ítészek véleményével, azaz, hogy ez a Dai Dai előadás volt az, amiről igazán szól ez a műsor, így ő került ki győztesként a mai adásból, ezzel együtt pedig könnyedén továbbjutott a második fordulóra, amit a szerény énekes hatalmas döbbenettel fogadott. Rajta kívül azonban csak 9 másik előadó folytathatja a versenyt, akik között természetesen a másik három maximum pontos versenyző, Ádám Sofi, Takács Nikolas és Tóth Abigél is helyet kapott.
A Sztárban Sztár zsűrije és a nézők szavazatai alapján Gudics Máté menekült meg a veszélyzónából.(Fotó: Szabolcs László)A Sztárban Sztár versenyzői csak tízen maradtakBár Dr. Mátyás Shakirája igazán magával ragadóra sikerült, Kovács Áron Meghan Trainorként már nem aratott ekkora sikert a zsűrinél, de a nézők nem értettek egyet, és végül továbbjutott. Kohánszky Roy, Gallusz Niki, Mohamed Fatima és Gudics Máté azonban nem jártak ilyen szerencsével, így ők a zsűri és az újabb szavazás kegyeire voltak bízva. Végül a zsűri Gallusz Nikire és Gudics Mátéra is két-két voksot adott, de a szavazatok eredménye alapján utóbbi menekült meg. mentette meg, aki bár hatalmasat énekelt Katona Kláriként, a zsűri azt kritizálta, hogy nem idézte meg igazán az énekesnő hangját, míg Kohánszky Roy Bruce Springsteenje esetében is ezt, illetve az extra energiát hiányolta. Így végül kettőjüknek kellett távoznia a műsorból.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Ki pótolhatja Varga Barnabást? Marco Rossi már lépett, de több megoldása is van | 0 | 10 | 21-09-2026 |
| 2 | Újabb fordulat: Hamilton után Antonelli is rajtbüntetést kapott a Magyar Nagydíjon | 0 | 6.78 | 25-07-2026 |
| 3 | „Nem bírom tovább” – Varga kitálalt, a nagy múltú futballklub borzalmas helyzetbe került | 0 | 8.4 | 19-08-2026 |
| 4 | Verstappen újra felkavarta az F1-et: a rivális csapatfőnökkel tárgyalt a nyaralása alatt? | 0 | 8.01 | 02-08-2026 |
| 5 | Liptai Claudia a Sztárban Sztár versenyzőjének ajánlotta a fehérneműjét: „Vannak ehető bugyik” | 0 | 8.19 | 20-09-2026 |
| 6 | Gólyahír! Hamarosan szülők lesznek az Exatlon szerelmesei | 0 | 18.33 | 20-09-2026 |
| 7 | Egy meccs után távozott Újpestről a magyar válogatott védő? | 0 | 8.34 | 02-08-2026 |
| 8 | В «Феррари» «хороши» все, а сезон Ф-1 заиграл новыми красками. Итоги Гран-при Венгрии | 0 | 12.6 | 26-07-2026 |
| 9 | „Megnehezítették a dolgunkat" - Kubatov Gábor gratulált a Nyíregyházának | 0 | 7.09 | 21-09-2026 |
| 10 | Jégeső utáni teendők: 5 tipp, mit tegyen, ha jégkárt szenvedett | 0 | 5 | 08-07-2026 |