Komoly vita alakult ki a fiatal felvidéki lány körül.
Komoly vita alakult ki a fiatal felvidéki lány körül. A Megasztár mesterei nem tudtak dönteni a versenyző sorsáról, amikoris Liza közölte velük, hogy ő bizony nincs elájulva Marics Petitől.
Marics Peti sármja is szóba került a Megasztár válogatóján. Herceg Erika mindent bevetett, hogy a saját csapatába csábítsa Lizát, még azt is kiemelte, hogy mindketten Kárpátaljáról származnak, ráadásul fiatalon ugyanúgy népdalokkal kezdték. Erika szerint így akár különösen jól tudnának együtt dolgozni, majd azt is elismerte, hogy azt is megértené, ha a versenyző inkább Marics Petihez húzna. Ekkor a fiatal lány egy nem várt kijelentést tett.
A Megasztár 2026 versenyzője, Liza elképesztő produkciót adott elő (Fotó: TV2)A Megasztár versenyzője nem esik hasra MaricstólMiután Herceg Erika azzal próbálta meggyőzni a lányt, hogy személyes párhuzamot is talált közöttük, Marics Peti rögtön jelezte, hogy nála sajnos ez abszolút nincs meg.
Én nem vagyok se kárpátaljai, se népdalt nem énekeltem, soha
– mondta viccelődve Marics. Erika ennek ellenére folytatta a győzködést, és úgy tűnt, sikerült is felkeltenie a versenyző érdeklődését. A mester azonban arra is felkészült, hogy a fiatal lány esetleg inkább Marics Peti mellett döntene.
De azt is megértem, ha a Petiért is lelkes vagy, hát én is lelkes lennék a Petiért
– mondta Herceg Erika, egyértelműen arra utalva, hogy szerinte Maricsnak nem lehet könnyű ellenállni.
Liza karaktere Marics Peti érdeklődését is felkeltette (Fotó: TV2)A fiatal versenyző azonban nem hagyta magát olyan könnyen levenni a lábáról, és egy csípős megjegyzéssel válaszolt Erikának.
Jaj, hát azért túlzásokba nem köll esni
– mondta Liza viccesen csipkelődve. A lány ezután azért gyorsan hozzátette, hogy ettől még kifejezetten kedveli Petit, csak nem akarta túlzásba vinni a rajongást. A kis szócsata végül nem is lett igazán kérdéses: Liza Herceg Erikához került, így a kárpátaljai kötődésre építő érvelés célba ért.
@origo_hu Zavarba jött T. Danny a kamerák előtt Egy fekete hajú szépség okozott némi fennakadást az idei Megasztár válogatóján. Hamar kiderült ugyanis, hogy a versenyző közelebbről ismeri az énekest. #origo #tdanny #maricspeti #megasztár #flört ♬ eredeti hang – Origo - Origo
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Sokkot kapott a Megasztár zsűrije: szavazás nélkül, azonnal a középdöntőbe juttatták a tehetséges édesanyát! | 0 | 8.1 | 26-09-2026 |
| 2 | Herceg Erika megőrült a sármos fiatal Julióért – A Megasztár versenyzője ráadásul nem is akárki oldalán érkezett | 0 | 5.78 | 26-09-2026 |
| 3 | „Megnyugtató, hogy nem vagyok egyedül ilyen idős” – A Megasztár versenyzője Herceg Erika korára tett megjegyzést | 0 | 9.11 | 26-09-2026 |
| 4 | Magyar Pétert megint megdobálták | 0 | 10 | 26-09-2026 |
| 5 | Elsírta magát a mérkőzés előtt az Észak-Írország-Magyarország találkozó játékvezetője | 0 | 8.71 | 27-09-2026 |
| 6 | Női öltöző állmennyezetében rejtőzött el a férfi: titokban fotókat készített áldozatairól | 0 | 8.79 | 26-09-2026 |
| 7 | Panyi Miklós az Origónak: Továbbra is válaszokat várunk a vízügyi államtitkártól | 0 | 10 | 26-09-2026 |
| 8 | A Viktória-tó halálos titka: már egyetlen csobbanás végzetes lehet | 0 | 10 | 26-09-2026 |
| 9 | „Maga egy senki” – Havas Henrik ízekre szedte a fiatal műsorvezetőt, majd a fradisták halálát kívánta | 0 | 6.55 | 26-09-2026 |