Az Artemis–2 négyfős legénysége idén áprilisban megkerülte a Holdat, majd visszatért a Földre. Az Apollo-program 1972-es lezárása óta ez volt az első emberes holdküldetés. A küldetés első tudományos adatcsomagját október 7-én hozták nyilvánosságra. Az anyag 996 új képet, 814 gigabájtnyi megfigyelési adatot és 521 percnyi, korábban nem közölt hangfelvételt tartalmaz. A Space.com beszámolója szerint a fényképek mellett kézzel írt jegyzetek, rajzok és az űrhajósok szóbeli megfigyelései is segítik a kutatókat.

Amikor az Orion űrkapszula elrepült a Hold mellett, a legénység tagjai rövid fényfelvillanásokat észleltek a felszínen. A jelenségeket apró kőzetdarabok okozták, amelyek a Hold felszínébe csapódtak, és az ütközés során elpárologtak.

Az űrhajósok összesen öt ilyen felvillanást figyeltek meg. A küldetés tudományos csapata kizárta, hogy a jelenségeket más fényforrás, például az űrhajóból távozó részecskéken megcsillanó napfény okozta volna.

A legénységet arra is felkészítették, hogy szabad szemmel végezzen megfigyeléseket. A felvillanásokról nem készült fénykép, mert túl gyorsan történtek ahhoz, hogy az űrhajósok lefényképezhessék őket. Ezért táblagépen készített jelölésekkel és jegyzetekkel rögzítették, hol és mikor észlelték a jelenségeket.

A Hold a Földről nézve többnyire szürkének tűnik, az űrhajósok azonban barna, zöld, sárgás, fehér és kék árnyalatokról is beszámoltak. Ezek a visszafogott színek támpontot adhatnak ahhoz, hogy milyen kőzetek és ásványok fordulhatnak elő a Hold különböző területein.

Az Aristarchus-fennsíkon például zöldes és sárgás árnyalatokat láttak, a szomszédos vulkáni síkságokat viszont barnának és szürkének írták le. Ariel Deutsch, a holdkutatási csapat tagja szerint a fennsíkon megfigyelt színek a vulkáni tevékenység különböző korszakainak és formáinak nyomaira utalnak.

Az űrhajósok fényképeket és a megfigyelt színekről kézzel írt feljegyzéseket is készítettek. Ezek szintén szerepelnek a most nyilvánosságra hozott anyagban.

A Hold kötött tengelyforgása miatt mindig ugyanazt az oldalát fordítja a Föld felé. Az Orion azonban megkerülte az égitestet, így a túlsó oldala mellett is elhaladt. A legénység itt olyan megvilágított területeket is láthatott, amelyeket korábban egyetlen ember sem figyelt meg ilyen körülmények között.

Az űrhajósok megfigyelték a terminátort is, vagyis a Hold nappali és éjszakai oldala közötti határvonalat. Az erős fény-árnyék kontraszt kiemelte a felszín formáit, így a domborzat részletei élesen kirajzolódtak.

A Hold megkerülésekor az égitest az űrhajósok nézőpontjából eltakarta a Napot. A különleges fényviszonyok között a hegyek körvonalai is jól látszódtak.

„Tényleg látni a hegyeket!”

 – jegyezte meg Christina Koch a küldetés egyik most közzétett hangfelvételén.