Вход на сайт

Просмотр новости

Найдите то, что Вас интересует

Három hete nem volt ilyen erős a forint

Дата публикации: 13-10-2026 19:48:00

Minimális elmozdulással kezdett kedd reggel a forint az euróval és a dollárral szemben, a jelek szerint a nemzetközi devizapiac is lecsendesedett kicsit. A dollár továbbra is az erősödés felé hajlik, ami nem jó hír a forint számára, viszont a kormány a jövő héten mutathatja be a jövő évi költségvetés tervezetét, ami akár újabb lökést is adhat a hazai fizetőeszköznek. A forint végül enyhén emelkedni tudott a reggeli szintekről, és így délutánra három hetes csúcsra erősödött az euróval szemben.

Основное содержимое страницы с новостью.

Befagyott a forint 365-nél – Mi tudja kilendíteni innen?

Kedd reggel 364,88-nál járt a forint az euróval szemben, ez megegyezett a tegnap esti árfolyammal. Már hétfőn sem voltak nagy mozgások a devizapiacon, a jelek szerint

a befektetők most kivárnak.

A nemzetközi színtéren továbbra is a közel-keleti háború tartja nyomás alatt a devizákat, de a jelek szerint a piac továbbra is bízik abban, hogy sikerülhet lezárni a konfliktust. Emellett az utóbbi napokban felcsillant az ukrajnai fegyverszünet reménye is, bár olyan áron, hogy Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök alaposan összerúgták a port. A következő napokban elsősorban az határozhatja majd meg a hangulatot, merre haladnak ezek a geopolitikai fejlemények. Szerdán az amerikai inflációs adat érkezik, amire figyelhetnek a befektetők, a jegybankárok közül pedig megszólal Christine Lagarde EKB-elnök és Kevin Warsh, a Fed vezetője is, vagyis kaphatnak új impulzusokat a befektetők.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Tradernc=0

Egyelőre úgy tűnik, hogy átmenetileg a dollár erősödése is csillapodott, bár a szakemberek hosszabb távon inkább további lejtmenetre számítanak az euró-dollár árfolyamban. Ez pedig hagyományosan rossz hír a kockázatosabbnak tekintett feltörekvő piaci eszközök, így a forint szempontjából is. Ma reggel 1,1176 körül jár a jegyzés, ami 0,2%-kal magasabb a tegnap estinél, vagyis egyelőre korrigál a dollár a hétfő esti erősödést követően.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Tradernc=0

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Схожие новости

#Наименование новостиТональностьИнформативностьДата публикации
1Este is tartja magát a forint06.2329-09-2026
2Háromhetes mélyponton járt a forint, de este is vannak izgalmak010.1928-09-2026
3Hatalmas a nyomás a forinton, a kormányváltás óta nem volt ilyen07.101-10-2026
4Felülteljesítő a forint a régióban, jót tett a jegybanki nyilatkozat az euróövezeti csatlakozásról06.1306-10-2026
5A forint viszi a prímet a régióban, a lej visszaadott az S&P utáni erősödésből06.2406-10-2026
6Emelkednek az európai tőzsdék - Mi mozgatja ma a piacokat?09.3806-10-2026
7Euro hits 17-month low as French debt fears, US inflation lift dollar 07.0905-10-2026
8Доллар ослаб к мировым валютам на торгах в пятницу011.0525-09-2026
9Доллар и евро продолжили дешеветь -115.8801-10-2026
10Megegyezés a kormány és az önkormányzatok között: jövőre emelkedik a támogatás összege06.913-10-2026

Классификация: Экономика. Схожих патентов: 0. Схожих новостей: 10. Тональность: 0. Информативность: 5.03. Источник: www.portfolio.hu.