Vágólapra másolva!

Bár a köztudatban sokáig a nagy fehér cápa élt a tengerek legfélelmetesebb ragadozójaként, a kutatók már megfigyelték, hogy a kardszárnyú delfin (Orcinus orca) könnyedén elejti őt, és kifejezetten a cápa puha, tápanyagokban gazdag májára vadászik. Éppen ezért rendkívül különös, hogy ezt a nagy termetű gyilkos bálnát egy nála jóval kisebb faj, a hosszúszárnyú gömbölyűfejű-delfin (Globicephala melas) képes menekülésre bírni. A legújabb megfigyelések szerint ráadásul ehhez már az állatok hívóhangja is elegendő. 

Anna Selbmann tengerbiológus és kutatócsoportja azt vizsgálta, miként reagál a két faj egymás hangjelzéseire. Eredményeik alapján a kardszárnyú delfinek viselkedése arra utal, hogy a gömbölyűfejű delfinek jelenlétét valószínűleg fenyegetésként érzékelik. 

A kutatást bemutató tanulmány eredetileg 2026 januárjában jelent meg a Scientific Reports folyóiratban. A szakemberek ugyanakkor hangsúlyozták: továbbra sem világos, hogy a határozottan nagyobb és erősebb faj miért tart ennyire a kisebbtől. 

A cetfélék hangjelzései már egy 2012-ben ismertetett megfigyelés során is központi szerepet kaptak. Akkor Charlotte Curé és csapata kardszárnyú delfinek rögzített hangjait játszotta le vadon élő hosszúszárnyú gömbölyűfejű-delfineknek. Amint az állatok hallótávolságon belülre kerültek, azonnal megindultak a hang forrása felé. 

Renaud de Stephanis és munkatársai egy 2014-es tanulmányban egy még ennél is különösebb mintázatra hívták fel a figyelmet. A 2004 óta dokumentált vadonbeli találkozások során a kardszárnyú delfinek kivétel nélkül minden alkalommal elhagyták a területet, amikor a gömbölyűfejű delfinek felbukkantak. A Gibraltári-szoros térségében végzett kutatás rámutatott, hogy a két faj nem ugyanazért a táplálékért verseng, és nem is vadásznak egymásra. Ráadásul a hosszúszárnyú gömbölyűfejű-delfin lényegesen kisebb az orkánál. 

A kutatókban felmerült az a magyarázat, hogy a kardszárnyú delfinek a múltban esetleg vadásztak a gömbölyűfejű delfinekre, amelyek hosszú időn át megőrizték ennek emlékét. Ezt az elképzelést azonban jelenleg viszonylag kevés bizonyíték támasztja alá. 

Selbmann és kollégái egy 2022-es tanulmányban kutatási platformokról és bálnaleső túrákról származó adatokat elemeztek. A megfigyeléseket 2007 és 2020 között rögzítették Izland hat különböző térségében. Bár a gömbölyűfejű delfineket kizárólag nyáron látták, meglepő módon gyakran pont a kardszárnyú delfinek legkedveltebb tartózkodási helyein tűntek fel. 

A 24 találkozás 68 százalékában a kardszárnyú delfinek még azelőtt elúsztak, hogy a másik faj egyáltalán a közelükbe ért volna. Az esetek 28 százalékában azonban nagy sebességű üldözés vette kezdetét: mindkét faj szökellő úszással haladt, sebességük pedig elérte a 13,5 csomót (nagyjából 25 km/órát). 

A 2026-ra már több mint két évtizedet felölelő megfigyeléssorozat egybehangzóan és következetesen azt mutatta, hogy a kardszárnyú delfinek kerülik a kisebb ceteket. 

A korábbi adatokból még nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy pontosan mire is reagáltak a kardszárnyú delfinek. Elképzelhető volt, hogy nem is magukra a gömbölyűfejű delfinekre, hanem a találkozások valamilyen más elemére voltak ennyire érzékenyek. Ennek tisztázása érdekében Selbmann és csapata ezúttal nem várta meg a két faj véletlenszerű vadonbeli találkozását: hosszúszárnyú gömbölyűfejű-delfinek hívóhangjait játszották le jeladóval ellátott kardszárnyú delfineknek. 

A reakció azonnali és egyértelmű volt. Az állatok hirtelen szorosabbra zárták a csoportalakzatukat, megváltoztatták kommunikációjukat, majd elfordultak és felgyorsítottak. Bebizonyosodott tehát, hogy a felvétel hangja önmagában is képes elkerülő választ kiváltani. Mivel korábbi vizsgálatok már igazolták, hogy a gömbölyűfejű delfineket vonzzák a kardszárnyú delfinek hangjai, az új eredmény arra utal, hogy a fajok közötti interakciók közvetítésében a hangjelzések mindkét irányban meghatározó szerepet tölthetnek be. 

A rengeteg dokumentált találkozás ellenére egyetlen olyan esetről sem számoltak be, amikor a gömbölyűfejű delfinek közvetlen fizikai támadást intéztek volna a kardszárnyú delfinek ellen. A furcsa viselkedés egyik lehetséges magyarázata a mobbing. 

E jelenség során az állatok ahelyett, hogy elmenekülnének a ragadozó elől, inkább nagy csoportokba verődnek, és addig zaklatják a betolakodót, amíg az el nem hagyja a területet. 

Ezt a védekezési stratégiát leggyakrabban madaraknál figyelték meg, ahol a ragadozónak sokszor kevesebb erőfeszítésébe kerül odébbállni, mint elviselni a csoport kitartó zaklatását. Teljesen elképzelhető, hogy a gömbölyűfejű delfinek is hasonló módszerrel űzik el a kardszárnyú delfineket, ez az elképzelés azonban egyelőre csak puszta elmélet. 

• A tengeri emlősök viselkedése ebben a sajátos esetben tehát továbbra is részben megmagyarázatlan maradt. Jóllehet a kísérlet kétséget kizáróan megmutatta, hogy a hívóhangok önmagukban is elkerülő reakciót váltanak ki a kardszárnyú delfinekből, arra a kérdésre még nem adott egyértelmű választ, hogy egy óceáni csúcsragadozó miért érezheti ennyire fenyegetőnek a nála jóval kisebb fajt.

A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Ne maradjon le az ORIGO cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre!